A 2020–2024-es inflációs sokk nemcsak az árakat emelte meg, hanem látványosan átrajzolta az uniós országok egymáshoz viszonyított költség- és árversenyképességét is. A GDP-deflátor alapján Magyarország közel 60%-os kumulált drágulása – a forint jelentős gyengülése ellenére – jelentős relatív reálfelértékelődést okozott, miközben több nyugat-európai országban ennek töredéke volt az árszintemelkedés. A folyamat kulcscsatornája az egységnyi munkaerőköltség: a bérek sok helyen gyorsabban nőttek, mint a termelékenység, így több közép-kelet-európai gazdaságban megjelent a „versenyképességi túllövés” kockázata. A kérdés az, hogy az eltolódás mennyiben tekinthető fenntarthatónak, és ha nem, milyen lassú és költséges korrekciók – exportvesztés, beruházási fék, belső alkalmazkodás – következhetnek a következő években.